A szakirodalom már több mint száz éve tárgyalja a munka és magánélet egyensúlyának témakörét, rengeteg elmélet és sok értékes felmérés köszönhető ennek.

Egy érdekes adat: férfiak és nők egyaránt foglalkoznak gondolatban otthon a munkájukkal és fordítva. A férfiak akár többet is, általában mégsem gyűrűzik be a magánéletükbe határtalanul a munka. A nők esetében arra jutottak, hogy míg otthoni teendőjüket látják el, sokszor fejben a munkával foglalkoznak és ez a kettős tevékenység eléggé kiterjedt lehet. (Offer, 2014)

Fontos különbség mutatkozik meg az érzelmek terén: a férfiak nem jelezték, hogy ezzel kapcsolatban frusztrációt, érzelmi terheket élnek míg, míg a nők esetében ez nagyon is jellemző volt. A nők - ha a munkánál, ha a családnál jártak gondolatban -, negatív stressz megéléséről számoltak be.

A kutatók arra jutottak, hogy a nők intenzíven élik meg a családért való felelősséget és ez a munkájuk mellett sokszor teherként nyomja a vállukat, érzelmi jóllétüket pedig jelentősen befolyásolja a negatív stressz.

Kutatásomban szerepelnek olyan kérdések is, amelyek a nő stresszhelyzetét hivatottak skálázni a pár mindkét tagjától. Nagyon érdekes lesz, hogy a válaszok miként igazolják a különbségeket.

Kutatásom egy empirikus eredménye szignifikáns eredményt mutat a nők és a férfiak között:

kétszer annyi nő töltötte ki a kérdőívet, mint férfi. Ennek következtében igen sok 50%-os adat áll rendelkezésemre, és tovább kell gyarapítanom a válaszadók körét.

A válaszadó hölgyeknek nagyon köszönöm a segítséget, ezt már csak egy kis párjukat érintő noszogatással lehetne fokozni. Kérem, hogy ezt tegyék meg. Remélem, hogy nem nagy kellemetlenség, számomra rengeteget jelent.

Változatlanul keresem azokat a párokat, amelynek hölgy tagja vállalkozó vagy VEZETŐ beosztásban dolgozik.

Néhány perces kérdőíves PÁROS kutatásról van szó a munka és magánélet témakörben. Mindkét fél válaszai nagyon fontosak, és együtt fontosak.
A kutatás anonim, a résztvevő párok KÖZÖS KULCSSZÓT adnak meg és ezzel köthetőek össze a válaszok.
Kérlek, segítsétek munkámat kitöltéssel és megosztással.

Az utóbbi pár hétben családok százezrei szerezhettek tapasztalatot a home office világáról. Ez volt az, amire oly sokan vágytak volna? Nem hiszem. Hirtelen kellett megoldásokat találni technikai problémákra, lakberendezési kérdésekre, időbeosztásra, háztartási feladatokra, iskoláztatási kérdésekre és a többi.

Úgy tűnik számomra, hogy a mostani időszakban más fénytörésbe kerültek a korábbi idők vágyai és nehézségei. Sokan -  csak nagyságrendi becslések szerint is jelentős számban - kritikus helyzeteket élnek meg, amely hosszabb válságos időszakká alakulhat. Elbocsátások, leállások, termékhiányok, termelési kiesések, visszavágott költségvetés, létszám- és megrendelési tilalmak, babysitter-problémák és a többi.

Mindezek következményeként bizonytalanság, félelmek, bizakodás, hurráoptimizmus, kételkedés, egymás után, egyszerre.

Kutatásom kérdései most talán még aktuálisabbak, mint amikor foglalkoztatni kezdett a téma, hiszen ma minden nap mérlegre kerül, hogy az egyes ember hol tudta, hol akarta meghúzni a határt az életében munka és magánélet között.

Változatlanul keresem azokat a párokat, amelynek hölgy tagja vállalkozó vagy VEZETŐ beosztásban dolgozik.

Néhány perces kérdőíves PÁROS kutatásról van szó a munka és magánélet témakörben. Mindkét fél válaszai nagyon fontosak, és együtt fontosak.

A kutatás anonim, a résztvevő párok KÖZÖS KULCSSZÓT adnak meg és ezzel köthetőek össze a válaszok.
Kérlek, segítsétek munkámat kitöltéssel és megosztással.

Eltelt már némi idő az utolsó jelentkezésem óta. Ha visszagondolok arra, mi minden történt velünk, velem az utóbbi évben, csak vonom felfelé a szemöldököm... Hogy a nagyobb hegyvonulatokról megemlékezzek: belefogtunk a lakás felújításába, megbetegedett és meghalt édesapám, és nem panaszból, de a munka sem volt éppen a béke szigete. Végeredményben tehát a dolgozatomat nem fejeztem be, nagyon érintőlegesen volt csak kedvem/időm/energiám vele foglalkozni.

Tavaly novemberben eljutottam a mélypontig, teljesen kilátástalannak ítélve a helyzetet. Ahogy mondani szokás, kiégetett az elmúlt pár év úgy emberileg, mint szakmailag. Aztán néhány hónap nyugalmasabb idő és nagyon sok jó impulzus után újra fent találtam magam a lovon: gyűjtöm az adatokat, kérdőívezek, írok.

Változatlanul keresem azokat a párokat, amelynek hölgy tagja vállalkozó vagy vezető beosztásban dolgozik.

Néhány perces kérdőíves PÁROS kutatásról van szó a munka és magánélet témakörben. Mindkét fél válaszai nagyon fontosak, és együtt fontosak.

A kutatás anonim, a résztvevő párok KÖZÖS KULCSSZÓT adnak meg és ezzel köthetőek össze a válaszok.

Tudjátok, mekkora jelentősége van a rendelkezésre álló információknak egy döntésben. Fontos, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű adat legyen a kezünkben. Nekem most pontosan azokra a válaszokra van szükségem, amelyeket csak a "terepről" kaphatok meg. A legrövidebb útja ennek egy kérdőív.. 

A jövőt illetően azon túl, hogy mielőbb befejezem a dolgozatom, kialakultak kisebb és nagyobb távlati célok is. Az interjúzást már meg is kezdtem, van amelyet belátható időn belül közzé fogok itt tenni. Akadnak olyanok is, amelyeknek a felvételére még csak készülök.

A megkeresésemre érkeznek visszajelzések, érzékelhető, hogy ez a téma senkit nem hagy hidegen. Tegnap például kaptam egy izgalmas felvetést arra, hogy a vizsgálatot érdekes lenne a szülő-gyermek vonatkozásban is felvenni. Sajnos többen írtak azzal vissza, hogy szívesen válaszolnának, de nincs párjuk. Ebben az irányban is van már ötletem egy kisebb volumenű, kapcsolódó kutatásra.

Szükségét érzem egy kis inspirációnak, ezért bejelentkeztem néhány témájában kapcsolódó előadásra is, amelyekről ugyancsak szeretnék beszámolni.

Még zajlik a kutatásom, ha részt akarsz venni benne, így teheted meg:

- nőként vezető beosztásban dolgozol és párod is van, kattints ide: rózsaszín kérdőív

- a párod vezető beosztásban dolgozó nő, kattints ide: zöld kérdőív

Igen, ez párokra fókuszáló kutatás és mindenki a maga kérdőívét tölti ki: a női vezető a női vezetőjét, a házastárs/élettárs pedig a társ kérdéssorát. A kettőt együtt dolgozom fel. És anonim, meg önkéntes, de ez mind ott szerepel az elején.

Nincs más hátra, töltsd ki a sajátodat és a párodét küldd tovább neki!

A könyv nem friss, senki nem ajánlotta számomra, egészen véletlenül szúrtam ki az egyik könyvvásáron. Halvány emlékeim voltak a szerző világszerte hangos sikert aratott könyve, A francia nők nem híznak című kötetéről, az is mások olvasási benyomásain nyugodott – bár teljesen megbízható véleményen. Belelapoztam a zsúfolt polcok árnyékában, aztán egy másodperc alatt eldöntöttem, hogy egy nézőpontként biztosan számíthatok az itt feltáruló szemléletmódra, lecsaptam rá. Aztán az első néhány fejezet után vettem egy példányt ajándékba is, és rövid úton elküldtem postán egy tehetséges és fantasztikus nőnek, mert meggyőződésem volt, hogy gyakorlati hasznát láthatja majd ennek az írásnak. Ennyit az indulásról.

„Mi értelme sikeres üzletasszonnyá válni, ha az embert nem teszi boldoggá, és mellette zavaros, sehova nem vezető magánélete van?”

A szerző célja végső soron segítő kezet nyújtani, amikor a munka és a magánélet összeegyeztethetőségének lehetséges módjait tárgyalja, és felteszi a fenti határozott kérdést. Mireille Guiliano arra törekszik, hogy amennyire csak lehet, általános érvényű tanácsokat adjon, mindezt a személyes példáján és tapasztalatainak alapján teszi.

Íme egy konkrét példa: az alvás és a fizikai kipihentség jelentősége abban, hogy jól vegyük az akadályokat. Az időszakos kimerültség sem nagyon megengedhető számára, hiszen a fáradtságból következő hibák, teljesítménycsökkenés, rossz döntések, nem megfelelő kommunikációs reakciók sokkal nagyobb problémákhoz vezethetnek, mint ha felvállaljuk a pihenéshez való jogunkat – akár önmagunkkal szemben is. Guiliano olyan francia, aki Amerikában telepedett le és mindkét kontinens mentalitásáról van képe és véleménye. Az éves szabadság amerikai felfogásával nem tud azonosulni: évente 10 munkanap semmi ahhoz, hogy feltöltődve, lendületesen mehessen tovább az élet a munka terén.

Képzeljék el ezt a kis francia nőt, amikor azt hallja, hogy valaki nem veszi ki az évi rendes szabadságát heti 60 órás munkaidő után… Lesújtó véleménye van, az biztos.

A könyv bevezetője tisztázza a kereteket: a munka az életnek csak egy része. Ez a szerzői és emberi alapállás, ezt érdemes akkor is észben tartani, amikor a következő kétszáz oldal a szakmai előmenetelt segítendő megy végig az általa fontosnak tartott témakörökön. Lesz itt recept, alapvető európai klasszikus viselkedési kultúra, felvilágosult önérvényesítés, és ezer apró, kisebb-nagyobb részlet, amin érdekes elgondolkodnunk.

Mire mennénk mentorok nélkül?

Guiliano arra jutott az üzleti életben szerzett, majd az onnan történt visszavonulását követő szerzői tapasztalatai alapján, hogy a női szakmai előmenetel sikere nagyban múlik azon, van-e egy mentor, akihez fordulhat tanácsért, akivel beszélgethet, közösen gondolkodhat szakmai kérdésekről hosszabb távon.

A nők helyzete ezen a téren nem könnyű, mert női mentort nehezen találnak maguknak: a viszonylag szűk női vezetői réteg jellemző magatartása, hogy nem, vagy csak fenntartásokkal segíti a következő generációkat karrier szempontból. Guiliano ugyan tartózkodni akar a nemi sztereotípiákat erősítő megfogalmazástól, a tapasztalata mégis az: ha a nők már feljutottak egy szintre, nem szívesen tekintenek vissza. Ennek okait akár a féltékenységben, irigységben, vagy a saját küzdelmes út miatti megcsömörlésben tételezzük, nagyon fontosnak tartja azt, hogy legyen az életünkben valaki, aki folyamatosan biztosít minket a támogatásáról, tanácsokkal lát el, és ezt azért teheti meg, mert előttünk jár: nagyobb szaktudása van, karrierjében magasabb szintekre jutott.

A szerző határozott véleménye, hogy a nők jobb szakmai előmenetele az egymás iránti segítségnyújtáson múlik. Nem fog könnyebben menni, amíg megbízható közösséget nem vállalnak az érintettek egymással. A sikeres nők útját a női féltékenység és az előítéletek árnyékolták be a múltban; a jövő ugyanakkor szólhatna másról, mert a közösségben a siker is közös.

Guiliano gyakorlati tanácsa: a mentor nélkülözhetetlen, ha nincs erre fogadókész nő, egy férfihez kell fordulni.

A könyv arra is utal, hogy a családból hozott tudás nagyon átalakult az utóbbi évtizedekben, sajnos nem előnyös tendenciákról számol be: szegényesebb a viselkedési repertoár, a mélyen gyökerező kulturális háttérismeretek felhígulóban vannak. Aki nincs olyan szerencsés családi helyzetben, hogy a neveltetése okán tegyen szert előnyökre, annak kifejezetten fontos, hogy tudatosan találjon rá a környezetében azokra a személyiségekre, akik formálják, fejlesztik, kiegészítik meglévő értékeit, képességeit.

A mentor tehát fontos, ez a fő szakmai ajánlás az olvasónak. Ha további kételyeink lennének ennek létjogosultságát illetően, beláthatjuk, hogy ez a könyv azért is került a könyvpiacra, mert a szerző érzékelte a mentorálás terén mutatkozó súlyos piaci réseket. Írt egy könyvet, ami tartalmilag, hangvételében ennek a célnak megfelel, és mi sem igazolja az erre való igényt jobban, minthogy keresett vele némi pénzt, alakította a saját személyes márkáját is. Tiszta haszon!

Az a bizonyos négy horgony

1. az egészség,
2. a barátok és a család működő szociális hálója,
3. a biztos munkahely,
4. idő, tér, meggyőződések és elvek önmagunk számára.

Fontosnak látom kiemelni, hogy az élet négy meghatározó aspektusát nevezi meg a szerző, s a munka csak a dobogó harmadik fokára jut fel. A megfogalmazás sem előléptetés, vezetői pozíció, vagy anyagi megkötés, hanem a biztos munkahely. Nem több.

Ha bármelyik meginog, időszakosan a másik három tehermentesít. Amennyire csak lehetséges tegyünk azért, hogy erősítsük életünknek ezeket a pilléreit, ne hagyjunk a stressznek alkalmat arra, hogy tartósan és alattomosan roncsolja őket. Hangsúlyos tanácsa a szerzőnek, hogy a stresszt nagyon tudatosan kezeljük, ne bagatellizáljuk. Óva int attól is, hogy magától értetődőnek vegyünk a testünktől egy az esetleg életkorunkból fakadó szerencsés reakciót (ld. elhízás, pihenés).

Megcsinálni

A mai ember gyakran generációtól függetlenül, de mégis talán a húszas-harmincas éveikben járó tagjai teszik fel a legtöbbször azt a kérdést, hogy a kitűzött cél – egy előléptetés, egy bónusz, egy fizetésemelés, stb. – hogyan érhető el. Milyen lépéssor megtétele után kiálthatunk fel büszkén? MEGCSINÁLTAM!

Mindenkire érvényes recept nincs Guiliano szerint sem, mert az életünk tettek, képességek bonyolult összessége, amelyben az időzítés, a szerencsés kimenetel is nagy szerepet játszik.

Bátran hagyatkozhatunk néhány alapelvre, és nem baj, ha időről időre ismételjük, mélyen magunkévá tesszük őket. Az egyes tanácsokat bővebben és példákkal illusztrálva is olvashatjuk, az alábbi lista egy rövid idéző összefoglalás.

• Ne féljünk kockázatot vállalni. Mi a legrosszabb, ami történhet?
• Amennyiben ez lehetséges, rúgjuk ki a főnökünket, és szegődjünk egy tehetséges, dinamikus vezető nyomába.
• Keressünk olyasmit, amit szenvedéllyel művelünk.
• Nőként keményebben és eszesebben kell dolgozni mindenki másnál a siker és tisztelet megszerzéséhez. (A szerző egy férfiak által dominált üzleti világban edződött, az emberi „unikornisra” nem sok példát látott; a látványos teljesítmény mögött tömérdek kevéssé látványos munka áll.)
• Az időzítés minden – tegyünk róla, hogy a mi javunkat szolgálja.
• Dolgozzunk nyertes cégnek.
• Orientálódjunk jól fizető állások felé. (A nők tipikus parkoló pályája az asszisztensi pozíció.)
• A „szerencsénket” magunkból építjük. A személyes adottságokat jól ki kell aknázni.
• Éljünk kiegyensúlyozottan. (Test, lélek, stb.)
• Műveljük szakmai imázsunkat.
• Tűzzünk ki minden évben merész, de elérhető célokat és teljesítsük túl őket.

A könyv számos további hasznos ötlettel szolgál, a stílusa és szemléletmódja alapján kíváncsi lettem a korábban megjelent írásaira is. A téma részletgazdag tálalása, a „minden mindennel összefügg, de legalább kapcsolódik” elv hitelesen támasztja alá, hogy az író szándéka egy kiegyensúlyozott, harmonikus átfogó életképre tekinteni, amely a kidolgozott részletekből épül észrevétlenül.

Érdemes lehet időről időre elővenni ezt a könyvet, belelapozni egy éppen kihívást jelentő helyzet előtt, akár egy jó ötlet, akár egy sorvezető, akár egy eleven pontra találó kérdés formájában adhat segítséget ahhoz, hogy átvészeljük a bizonytalan perceket.

Az anyák helyzetével kapcsolatban kevés támaszt ad a könyv, a szerzőnek nem született gyermeke. A témát ugyan érinti, de világosan látszik, hogy nem ez a sarokkő a női karrierről vallott nézetei kapcsán. Hangsúlyozza azonban, hogy a személyes kiegyensúlyozottság nélkül nemcsak a munka világában nehéz, de akár szülőként, akár párkapcsolati vonalon is megakadhat az életünk. Benyomásom az, hogy Mireille Guiliano a személyes, egyéni bázisunkat tartja nélkülözhetetlennek ahhoz, hogy életcéljainkat elérjük, legyen ez munkahelyi, vagy családi, vagy mindkettő.

Aki esetleg eddig úgy gondolta, hogy a jó szakmai előmenetelhez elegendő lesz jól dolgozni a munkahelyen, annak Mireille Guiliano egész mást üzen:

A szép karrierhez jól kell élni.

A képek forrása: itt és itt.

Még zajlik a kutatásom, ha részt akarsz venni benne, így teheted meg:

- nőként vezető beosztásban dolgozol és párod is van, kattints ide: rózsaszín kérdőív

- a párod vezető beosztásban dolgozó nő, kattints ide: zöld kérdőív

Igen, ez párokra fókuszáló kutatás és mindenki a maga kérdőívét tölti ki: a női vezető a női vezetőjét, a házastárs/élettárs pedig a társ kérdéssorát. A kettőt együtt dolgozom fel. És anonim, meg önkéntes, de ez mind ott szerepel az elején.

Nincs más hátra, töltsd ki a sajátodat és a párodét küldd tovább neki!

Nem vagyunk könnyű helyzetben, ha olyan könyvet akarunk ajánlani, amit mindenkinek el kellene olvasnia. Mert ha ezt gondoljuk, akkor nyilván meggyőződtünk róla, nem nehéz az érdemeket sorolni. Amiért mégis nehéz, hogy a saját olvasói lelkesedésem miatt mégse lőjem le a szerző nagy mondatait. Egy szó, mint száz: remélem, kedvet kaptok az olvasáshoz!

Gary Chapman nevét először Pál Feri atyától hallottam. Arról beszélt, hogy a legtöbb szülő szereti a gyermekét, gyermekeit és viszont. Ez alap. Mégis sokak számolnak be arról, hogy őket nem szeretik, másokat (pl. a testvérüket) jobban szeretnek náluk. Hogy lehetséges ez? Amikor alap, hogy a családban szeretet van? (Igaz van más is.) Gary Chapman írja le azt, hogy ennek a tapasztalatnak az áll a hátterében, hogyan jut kifejezésre ez a szeretet a másik számára. Egészen konkrétan 5 szeretetnyelvet azonosít, amely közül egyet vagy kettőt mindnyájan előtérbe helyezünk. Manapság a felismerése talán nem tűnik olyan forradalminak, ha viszont belegondolunk abba, mennyi olyan családi szituációba keveredünk, amikor TUDJUK, hogy a családtagunk jót akar nekünk, mert szeret minket, de nem ÉREZZÜK, akkor talán mégiscsak indokolt erre a gondolatra vissza-visszatérni.

Az étkezés az egyik legjobb terepe a példáknak. Tudjuk, hogy a gondoskodás, a jól tartás, a szeretet abszolút kifejezése: a készítő időben kel, hogy a legjobb ebéd legyen, a legjobb falatokat nyújtja, mindent odatesz az asztalra, ami csak tőle telik. Majd jön a kínálás: egyél, vegyél, szedjél, ne szégyeljél, vigyél, vegyél, szedjél... Ismerjük, pedig sokszor nem igényeljük. Ami miatt nehéz ilyenkor nemet mondani, éppen az, hogy felismerjük a szeretet üzenetét ezekben a gesztusokban.

Chapman tehát azt vallja, hogy legalább 5 félék vagyunk abban, hogy milyen formában tölt fel minket legjobban a családunk szeretete. Mindnyájunkra igaz ez. Arra buzdít, ismerjük fel, hogy nekünk melyik a legjobb forma és természetesen vegyük észre, hogy a családunkban kinek-kinek melyik a domináns szeretetnyelve. Itt pedig már nem érdemes megállni, ha felismertük ezeket, a kommunikációnkat, a szeretetünket úgy igyekezzünk kifejezni, ahogy a másiknak jó. Nem tévedünk nagyot, ha azt a következtetést vonjuk le a fentiekből, hogy kicsit hiábavaló lesz a szeretetmotor működése, ha nem azon a szelepen tör elő, amely a családtagoknak a legjobban esik.

Ilyen hosszas bevezető után remélem, hogy sikerült a szerző két nagy erényére felhívnom a figyelmet:

• egyszerű, hétköznapi, világos megközelítés: semmi furfang, semmi költség, semmi flanc
• gyakorlatias és hatékony, tapasztalatokon nyugszik (kipróbált tudományos és életvezetési téren is)

Amikor tehát karácsonyi ajándékom egyikeként olvasni kezdtem ezt a könyvet, nem ért meglepetés, mert a kifejtett alapelvek letisztultak, ugyanakkor komplexek, jelentésükben is gazdagok voltak.

Meglepetés viszont ért, és azon morfondíroztam, hogy ha nekem kellett volna az alapelveket összeválogatni, melyekre esik a választásom. Átgondoltam volna ennyire árnyaltan? Tükrözte volna a választásomat egy stabil, teljesen kiegyensúlyozott értékrend? A szerző választását tükrözi, minden tekintetben. Értékrendje alapját – gondolom, hogy Pál Feri atya emlegetése után már talán nem meglepően – a keresztény szellemiség, vallás, moralitás határozza meg. Bibliai idézeteket is találunk jellemző problémák vagy jó gyakorlatok tárgyalásánál, példának okáért. Mégis felvettem a listára:

1. meglepetés: a Biblia mint évezredes családterápiás kézikönyv

Eddig is tisztában voltam vele, hogy a Biblia vallási könyvként és irodalmi alkotásként is kimeríthetetlen értelmezési tárház. Örülök, hogy Gary Chapman felhívta a figyelmet azokra a történetekre – pl. mint Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból - amelyek családi-párkapcsolati szituációknak feleltethetőek meg. Ezekről bizony eleinknek is volt súlyos tapasztalatuk, a mai ember problémáinak gyökere nem sokban különbözik az őseinkétől, a körülményekben van eltérés. Ha megoldás iránti vágy viszont ugyanúgy megvan bennünk, mint elődeinkben, akkor miért nem próbálnánk használni az általuk rögzített tudást, bölcsességet?

2. meglepetés: hosszú könyvfejezet a férjnek, családfőnek, apának

A könyv utolsó, V. része a következő magyar címet kapta: A férj mint szerető családfő. Az anya, feleség szerepével kapcsolatban is hasonló feldolgozásra számítottam, de nincs ilyen. Az V. rész utolsó fejezete azonban kifejezetten a feleségeknek szól. Ez talán szemöldöke megemelésére készteti azt, aki patikamérlegen akarja a nemekre irányuló figyelmet mérni. Sokat beszélünk arról is, hogy milyen nehéz helyzetben vannak manapság az anyák – a kutatásom is arra próbál rálátni, hogy a munka és családi élet között milyenek ma a „lavírozási” lehetőségek - , erről beszélni napjainkban teljesen természetes, ha nem is tabuk vagy viták nélkül való. Gary Chapman és a magyar kiadás elé előszót író Dr. Márki László (az Európai Nagycsaládos Szövetség elnöke) is már az elején egyértelműsíti, hogy a család válsága az, amely a kiadvány megjelenését nagyban motiválta. Chapman ugyan megengedőbben fogalmaz a nyugati világról, amikor korunk megváltozott viszonyait, az új együttélési formákat és körülményeket figyelembe véve állítja:

„a család nem találja a helyét”.

Reagál arra, hogy az elmúlt évtized szinte piacra termelte az önismereti és pszichológiai, a múltat bolygató könyveit, amelyek a családi élet zavarait helyezték a középpontba. Amellett, hogy értékeli ennek a folyamatnak az eredményeit, azt vallja, hogy a jó működés, a harmonikus családi életet érdemes célul kitűzni.

Hazánkban is sok szó esik újabban az apák, a férjek szerepéről, Gary Chapman pedig nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy a jól működő család és a családfő közötti szoros összefüggés kapcsán tanácsot, gondolatot, eseteket osszon meg az olvasóval. Női szemmel és a feleség szemszögéből is nagyon érdekes volt olvasni, mert egyszerűen, mégis nagyon világosan tárja elő a megfelelőnek tartott viselkedés racionális és érzelmi hátterét. Azzal a nem elhanyagolható ténnyel együtt, miszerint minden személyes nehézségünk, akár sebzett egyéni történetünk ellenére biztosít minket arról, hogy meg tudjuk csinálni. Olvasók, ez egy bátorító könyv.

Nem spojlerezés, de szóra érdemes: a családfő szerepe nemcsak szépen rajzolódik elénk, hanem felelősségével is. Azok a célok, amelyeket megfogalmaz és amelyekkel a legtöbbünk talán azonosulni tud, nem kis célok, nem olcsó célok. Nem olvastam még a családfői szerepről ilyen esszenciális összefoglalót, amelyből világossá válik, hogy ez más minőség, mint apának és/vagy férjnek lenni. (Ha van ilyen olvasásra ajánlott könyvetek, osszátok meg velem!) A szerző terjedelemben is mérhető, megkülönböztető hangsúlyának oka van. Nem kedvesebbet vállal, mint a családfői, apai, férji szerepek erősítése, fejlesztése terén segítséget nyújtani. A családi élet zavarai mögött ugyanis elsősorban nem a nők szerepében bekövetkezett változásokat tételezi a legfontosabbnak.

3. meglepetés: ez tényleg egy kézikönyv

Milyen a jó kézikönyv? Mint egy jó szakácskönyv. Használható, gyakorlatias. Minden benne van, amely az étel elkészítéséhez nélkülözhetetlen: alapfogalom, instrukció, magyarázat.

Nem bonyolult. Nem zavaros. Nem tolakodó. Nem térítő.

Gazdag világnézetet tükröz, összefüggéseket láttat, letisztult, érthető, elkötelezett az értékrendje iránt, bölcs tanácsokat ad. Időtlen.

Bónusz: ez egy „műveltető” kézikönyv. Fontosnak tartja, hogy gondolkodjunk a családi életünkről, beszélgessünk róla a családban és ehhez nagyon egyértelmű mankókat ad. Például, ha szülő vagy és már elég nagyok hozzá a gyerekeid, nyugodtan kérdezd meg őket arról, hogy milyen szülőnek látnak téged. Hallgasd meg, fogadd be, fogadd el. Ha kell, változtass.

E példából kiderülhet, hogy ez a könyv és ezek az alapelvek, ha tényleg az életünk szerves részévé kívánjuk tenni, megdolgoztat az eredményért. (Minden fejezethez vannak kérdések, témák, amelyekkel kapcsolatban külön füzet vezetése is indokolt.) Beszélgetni, nyitottnak és fogadókésznek lenni olyan témákról, amelyek nagyon kemények tudnak lenni… Ez olyan alap dolog, az élet sokszor mégis azt mutatja, hogy nem könnyű és nem tét nélküli. DE ahogy azt már írtam, ez egy bátorító könyv.

Gary Chapman emlegetett kérdései és témái a fejezetek végén olykor hetekre bontott feladatokká változnak, amelyek egy-egy értékes szokásra, tulajdonságra hivatottak a figyelmünket irányítani. A szerző arra vállalkozott, hogy jó példát, az ahhoz szükséges minimális, de nélkülözhetetlen jellemzőket, célokat vázoljon elénk. Ebből az is következik, hogy az általa fontosnak tartott témák tényleges feldolgozását a családi életünkben nem érdemes megspórolni.

A jól működő család 5 jellemzője többszöri olvasásra szánt, alighanem rongyosra olvasott könyve lesz az olvasónak. Kiváló ajándék lehet olyan friss házasoknak, akik még a családi életük elején járnak, előttük áll még a családalapítás, de rutinos családosoknak sem haszontalan.

 Végül néhány kiragadott téma:

• hogyan függ össze a párkapcsolat működése és a családi élet minősége?
• hogyan tegyük meghittebbé a párkapcsolatunkat?
• hogyan függ össze a jó családi élet a társadalom egészével?
• hogyan neveljük tiszteletre a gyermekeket?
• hogyan fegyelmezzünk?
• milyenek a jó családi szabályok?
• mi a gyermeknevelés két alappillére?

 A kép forrása:

itt és itt

Még zajlik a kutatásom, ha részt akarsz venni benne, így teheted meg:

- nőként vezető beosztásban dolgozol és párod is van, kattints ide: rózsaszín kérdőív

- a párod vezető beosztásban dolgozó nő, kattints ide: zöld kérdőív

Igen, ez párokra fókuszáló kutatás és mindenki a maga kérdőívét tölti ki: a női vezető a női vezetőjét, a házastárs/élettárs pedig a társ kérdéssorát. A kettőt együtt dolgozom fel. És anonim, meg önkéntes, de ez mind ott szerepel az elején.

Nincs más hátra, töltsd ki a sajátodat és a párodét küldd tovább neki!

Abba a helyzetbe csöppentem én is, mint sokan mások, akik a figyelmük fókuszából álló dologra ismernek rá folytonosan: olyan cipőt látnak mindenhol, olyan szakmában dolgozik egy csomó ember, stb., mint amit ő maga is figyel. Munka és magánélet témakörben jött velem szembe ismét két nagyon érdekes riport, amelyet a napokban olvastam el, s talán sarkításokkal, de kiemelhetem őket emblematikus nézőpontként.*

Az elsőt Bíró Lajossal Oravecz Éva Csilla készítette és a Nők Lapja Advent idei (print) számában olvasható. Az interjú elsősorban a gasztronómia miatt, ünnepi menüsorok okán szerepel a lapban, amely teljes egészében a karácsonyi ünnepkörnek szenteli a figyelmet. Amiért idehozom, a séf által is végigpásztázott életút, amelynek meghatározó motívumairól, a siker áráról is beszédes részleteket tudhatunk meg.

A vendéglátás közismerten olyan szakterület, amely a rengeteg éjszakázás és hétvégi, munkaszüneti napi munka miatt a férfiak számára kedvezőbbnek tűnik. A fizikai terhelésre most nem térek ki, de belátható, hogy egy kisgyermekes családban a vendéglátós napirend sok nehézséget okozhat akkor is, ha csak az apa dolgozik benne. Ebből a riportból kristálytisztán olvasható, hogy az időbeosztás csak egy dolog. A közegben vannak még olyan tényezők, amelyek veszélyeztethetik a családi élet és a párkapcsolat békéjét: alkalmak az ismerkedésre, a megszállott hozzáállás. Meggyőződése, hogy aki komolyan veszi ezt a szakmát, az tönkre fogja tenni a családi életét. Nyíltan vall arról, hogy az ő sikeresnek megélt és megelégedéssel szemlélt életútja több válással járt és - ha lehet így fogalmazni -, a saját tisztességével tisztában lévén is látja azokat a szakmai sajátosságokat, amelyek egy-egy helyzetben jelentősen befolyásolták a magánéletét. Aki professzionális szinteken túlra lövi be a szakmai céljait, annak szerinte a család mellett esélye sincs azokat megvalósítani, illetve maximum olyan értelemben való mellé család, amely a NYUGODT-BÉKÉS-HÁTTERET biztosítja. Az általa felvázolt kép nekem a "bólogat, helyesel, nem hiányol, nem szól, csak ha szabad" típusú hátteret jelenti, amely lemond arról a hétköznapi igényéről, hogy elérhető férj és apa legyen a családban. Számomra kérdés, hogy ez a felállás milyen családi életet tesz lehetővé, ugyanakkor teljesen világos, hogy nem mindenki ugyanarra vágyik. S talán, amikor párt választunk, és tudjuk, hogy a másik rendkívüli teljesítmények megfutására képes, akkor nekünk kell mérlegelni, hogy vállaljuk-e az ezzel járó előnyöket és hátrányokat. Lesz mindkettőből bőven. Hovatovább a párválasztás egyik nagyon fontos, évtizedeket meghatározó eleme, hogy mit tudunk a másik családi életről vallott nézeteiről, igényeiről (nem mellesleg a sajátunkról), és mennyire fogadjuk el azokat. Meggyőződésem, hogy a vágyott egyensúly megtalálását ezzel már megalapozhatjuk.

Nem karácsonyi témaként, de egy másik önmegvalósító férj és apa is riportot adott a 777blog.hu-nak. Bretz Gábor operaénekes Farkas Mártonnak mesélt arról, hogy milyen 7 gyermek apjaként világkörüli turnék, külföldi vendégszereplések megvalósítását megoldani. Ő is elmondja, hogy a pályatársak közül sokan család nélkül járják a világot, jelentős földrajzi és időbeli távolságok lehetnek két találkozás között. Ahhoz, hogy ez másképp legyen - az akaraton túl -, pénzre és szervezésre van szükség. Az a tapasztalata, hogy a legtöbben meglepődnek azon, hogy az ő családjuk e körülmények ellenére együtt próbál mozdulni, noha elismerik ezt a törekvést. Megint egy olyan példa rajzolódik ki előttünk, amely egy ágazati szokásjogról beszél: a szakmai előrelépésnek elengedhetetlen része a családi élet bizonyos kompromisszuma: ő maga olyan példát említ, amely a gyermekek iskolai szocializációjának nehézségeire mutat rá egy az övékéhez hasonló mobilis családban.

Ebben az utóbbi riportban jön a fordulat, amely a folytatás iránt is kíváncsivá tehet bennünket: 7 gyermek után vállalkozást vezetve tér vissza a munkaerőpiacra a házastárs-anya. Bernadett, Bretz Gábor felesége cukrászdát nyitott, s előttünk egy olyan történet nyílik meg, amelyben a szakmájában sikeres férj támogatja a munkába vezetőként, ráadásul a vendéglátásban induló párját.

A két interjúalany között generációnyi korkülönbség van.

* A riportalanyokat személyesen nem ismerem, fenntartom, hogy a következtetéseim nem esnek egybe az ő tényleges élethelyzetükkel, attitűdjükkel. A fentiek a személyes benyomásaim alapján kiemelt tartalmi részletek, parafrázisok. A teljes kontextus a hivatkozott kiadványban és honlapon megtekinthető.

A kép forrása itt.

Még zajlik a kutatásom, ha részt akarsz venni benne, így teheted meg:

- nőként vezető beosztásban dolgozol és párod is van, kattints ide: rózsaszín kérdőív

- a párod vezető beosztásban dolgozó nő, kattints ide: zöld kérdőív

Igen, ez párokra fókuszáló kutatás és mindenki a maga kérdőívét tölti ki: a női vezető a női vezetőjét, a házastárs/élettárs pedig a társ kérdéssorát. A kettőt együtt dolgozom fel. És anonim, meg önkéntes, de ez mind ott szerepel az elején.

Nincs más hátra, töltsd ki a sajátodat és a párodét küldd tovább neki!

Ezt a bejegyzést egy igazi guru inspirálta, amikor is megosztotta oldalán ( link ) az alábbi szöveget.

Itt a magánélet-munka egyensúlyhoz a legjobb idézet:
"Aki mesteri fokozaton éli az életét, az nem tesz különbséget a munkája és a játéka közt, a feladata és a pihenése közt, a teste és a szelleme közt, a tanulása és a szórakozása közt. Alig tudja, melyik melyik. Egyszerűen csak a kiválóságra törekszik abban, amit csinál, és másokra hagyja, hogy eldöntsék: most dolgozik vagy játszik. Az ő számára úgy tűnik: egyszerre csinálja mindkettőt." - Zen mondás. És Neked hogy telt ez a szünnap?

November elsején jelentette meg Wolf Gábor ezeket a gondolatébresztő sorokat.

Pár hete pedig egy zárt FB csoportban körbejárt egy anyuka kérdése, tanácsot kért a munkába való visszatérése okán. Lényegtelen most, milyen területre, de kicsit vegyes ajánlatot kapott: jó hely, szakmai kihívások, vállalható bér, DE - és a legfontosabb de - nemhogy a 8 órás munkaidő megterhelő családilag, hanem rendszeresen túlórába csúszik (nem elrendelt, szabályos túlóra, de tovább marad). Otthon pedig reklamálják, hogy sokat van távol, nem éri meg, hagyja ott, keressen mást. Ő a férje aggályait érzékelte különösen túlzónak. A dilemmája ott kezdődött, hogy nehezen talált kedvére való munkát mind időbeosztás, mind szakma terén, az anyagiakról pedig nem is beszélve. Jól érzi magát benne. Érzékeli ő is, hogy ez a sok távollét okozta feszültség otthon nem jó. Rengeteg tanácsot, választ kapott (vigyázat, sarkított és egyszerűsített összefoglaló következik):

- nem szabad tovább maradni, mint a munkaidő, mert a főnök hozzászokik. A túlóra az külön kategória.

- első a családi béke, keressen más munkát.

- próbáljon meg részmunkaidőben dolgozni, vagy keressen más munkát.

- ne aggódjon, a férje majd hozzászokik az új állapotokhoz, és tegyen, ahogy jónak látja.

- milyen alapon van a férje felháborodva, különben is vegye ki a részét ő is a háztartásból, a gyerekek körüli feladatokból.

Többet most nem idézek fel. Teljesen hétköznapi történet, és igen határozott véleményeket generált a csoportban.

Ezt az eszmecserét élőben követve (itt egy összefoglaló szerepel csupán) ébredtem rá, hogy a munkaórák egy jelentős része - adott környezetben - teljesen elkönyvelhető énidőként. Olyan feladatok végzésével töltött időként, amikor önfeledten dolgozunk egy feladaton, belemerülve, átszellemülten. Sok fásulttá tevő munkakör van, talán még több fásult ember, mégis egymástól független helyeken élő és korú, habitusú emberektől kapok olyan jelzést, hogy ő bizony a munkaideje jelentős részében borzasztóan élvezi azt, amivel foglalkozik. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fárad el vagy nem feszíti túl a húrt. Azt sem jelenti, hogy ezt ő énidőként tudatosítja magában. (Épp a múltkor írtam, hogy az énidő meghatározásomnál sokkal szűkebben mértem, mint a válaszadók. Lehet ennek az is oka - egyebek mellett-, hogy a vegytiszta énidő valóban igen ritka, s a válaszadók is szabadabban értelmezik ezt a fogalmat.

A fentihez hasonló esetek a munka és magánélet közötti hatás - mondjuk így - milyenségét firtató elméletek felől is megközelíthetőek. Az utóbbi időben leginkább abból az aspektusból foglalkoztat ez a gondolat, hogy egy feleség és/vagy anya is talán ugyanilyen zen mentalitást célozva - ahogy az idézet fogalmaz - éli az életét. Egyszer a családi élet, máskor a munka világa ad inkább feltöltődésre, önkifejezésre, levezetésre, szóval az én számára jobb lehetőséget. Van olyan elméleti irányzat egyébként, amely szerint egyenesen a kompenzálás a meghatározó motiváció a munka és a családi élet közötti állandó egyensúlyozásban: ha rossz a munkahelyi helyzet, inkább élő és tartalmas a családi háttér, míg a családi élet kudarcaira, megakadásaira a munkahelyi elismerések és előrelépés adhatnak - időleges? - vigaszt, célt, figyelmet, kapcsolatokat, interakciót... Máshogy fogalmazva, nem kötelezi el magát egyik területre sem igazán, a másik mindig ott lesz kiútnak, alternatívának, önmegvalósításnak, akárminek. Megszűnik a kiszolgáltatottság az egyoldalú nyomásnak, megosztódik a figyelem, a konfliktusok, a feszültség. Ha az egyikben nem jó lenni, öntudatlanul is és rutinszerűen kivonulhatunk, ott a másik.

Hogy ez lenne az a megközelítés, amellyel a többség leginkább azonosulni tudna? Azt nem állítom. Erről egészen a kutatás végéig nem fogok adatot közzétenni. A kérdőívemben egy rangsoros kérdésre válaszolva szavazzon ki-ki arról, hogy a kompenzációs modellt látja-e a legjobban érvényesnek, vagy mást. (Van még néhány elmélet arról, hogy van ez a munka és magánélet közti egyensúly).

A fenti zen mondásból - amely rokonítható más nagy eszmerendszerek értékes gondolataival -, azért magamnak elraktároztam:

tevékenykedj úgy, hogy ne tűnjön munkának számodra, akár a családban teszed, akár egy munkahelyen.

Ez nem kis belső kihívás. Mesteri fokozatra fel!

Még zajlik a kutatásom, ha részt akarsz venni benne, így teheted meg:

- nőként vezető beosztásban dolgozol és párod is van, kattints ide: rózsaszín kérdőív

- a párod vezető beosztásban dolgozó nő, kattints ide: zöld kérdőív

Igen, ez párokra fókuszáló kutatás és mindenki a maga kérdőívét tölti ki: a női vezető a női vezetőjét, a házastárs/élettárs pedig a társ kérdéssorát. A kettőt együtt dolgozom fel. És anonim, meg önkéntes, de ez mind ott szerepel az elején.

Nincs más hátra, töltsd ki a sajátodat és a párodét küldd tovább neki!

A kép forrása: itt

Az elmúlt néhány hétben örültem, ha minden csak munka, csak család és a kis fiziológiás igényeimmel járó teendőknek eleget tudtam tenni, nem jártam a blognak még a virtuális környékére sem, ez a lesújtó helyzet. Most viszont a borzasztóan fárasztó hét utolsó munkanapján Férj tükörtojást sütött nekem és mosogatott helyettem, míg én a fotelben hátradőlve olvastam el a héten felgyűlt blogos olvasnivalókat. (Mindenkinek van mondanivalója. Napi szinten ömlenek az e-mailek, hírlevelek, körlevelek, értesítők.) Szóval ebben az üdvös péntek kora estében lendületet vettem, megnyitottam a blogot.

Az évből nem sok van hátra már, mindenki a környezetemben az év zárásán dolgozik, sőt már az új évet tervezi. Kicsit fura ez egy spontaneitásra és halogatásra nyitott attitűddel szemlélve, de mégiscsak arra sarkallt, hogy a saját projektemet is sürgessem meg végre egy kicsit, mert kifutok a végén az időből, és azt - érthető módon - senki nem akarja.

Van néhány dolog, amiben változott a korábbi elképzelésem. Egyik az, hogy a jövőben ezen a blogon csak a kutatáshoz kapcsolódó és a munka-magánélet témakört érintő bejegyzéseket írok majd. Az általában véve hr-es, vagy engem kifejezetten érdeklő vezetéssel és szervezetfejlesztéssel, önfejlesztéssel kapcsolatos írásoknak más helyet fogok kialakítani, de amíg ez nem készül el, maradnak ezen a felületen.

Rövid hírek a jelenlegi állásról:

- szépen csordogálnak a kitöltött kérdőívek, mindig nagyon örülök és mosolyra húzódik a szám, amikor meglátom az értesítést a postafiókomban

- nagyon hálás vagyok kollégáknak, ismerősöknek, akik időt és energiát nem kímélve küldözgetik tovább a linkeket, keltik a jó híremet és szavaztatnak bizalmat nekem ismerőseikkel, régi kollégáikkal, elfoglalt emberekkel. Az idő nekem is kevés, és valami őrült nindzsa-módba kellene fejleszteni magam, hogy profi időgazdálkodással, tökéletes motivációval, teljes összhangban és az "elvárt elegánciával" vigyem a napjaimat, de nem vagyunk a mesékben. Megértő vagyok, de érdeklődő is, így hát türelmesen várom a válaszokat. És köszönöm a sok segítséget!

- továbbra sem változott a helyzet:

a fiúk jelentős lemaradásban vannak a lányokhoz képest.

Erre számítottam, nem meglepetés, mégsem vagyok miatta nyugodt. Női válaszadóim, aki kitöltötte már és esetleg gyanítja, hogy a párja még nem, nagyon-nagyon jó lenne egy kis ráerősítés, hogy összeálljanak ezek a páros kérdőívek a nagy excel táblámban!

- a válaszok szemlézgetése ettől függetlenül nagyon izgi. Vessen meg, aki akar, de kifejezetten jó ezekkel a számokkal, sorrendekkel molyolni. Nagyon élvezem. Továbbra is.

- már készülök az első prezentációra is, az elmúlt hétvégéken ennek a vázán agyaltam: mit mutatni meg, hogy mutatni meg? Össze fog állni, ha tengernyi munka is van még előttem addig.

- az utóbbi hetekben közszférás válaszadóktól érkezett több kérdőív vissza, ezért most más irányban fogom aktívabban hírelni, mert nagyon szeretném, ha sok valós adat alapján állíthatnék bármit is a jövőben ebben a fontos témában.

Néhány gondolat a kezdeti alapállásról

Mennyi a szabadidőd, énidőd? Mikor nem osztják be az életed?

Kíváncsi voltam a szabadidő mértékére, hogy mennyi az az óraszám, amelyre számíthatnak a válaszadóim. A jelenlegi állás szerint nem biztos, hogy jól saccoltam meg a válaszlehetőségeket. Teljesen arra számítottam, hogy nagyon alacsony számokat fognak megadni a kitöltők. Ilyen az, amikor az ember a környezetéből érkező visszajelzések alapján vázol fel egy hálót, a valóság pedig ennél sokkal, de sokkal színesebb. Ugye, milyen megtévesztő, hogy mindenki az idő hiányára panaszkodik? [én is]

Az önfoglalkoztatók kérdése

Az volt a benyomásom, hogy az utóbbi években megnőtt azoknak a száma, akik vagy szabadúszóként, vagy pl. egyéni vállalkozó/egyéni cég formában alkalmazottakkal végzik a munkájukat. Meggyőződésem, hogy akinek nincs alkalmazottja, de a saját vállalkozását építi, annak is vezetőként kell működnie. Stratégiát alkot, projektet vezet, értékesít és adott esetben munkáltat, vagy kiszervez. Esetében a környezet más, a hierarchia nem olyan kiterjedt, mint pl. egy középvezető esetében. Időbeli és felelősség terén való terheltsége illeszkedik abba a sorba, amely egy részlegvezetőt, egy főosztályvezetőt, ügyvezetőt jellemez. (Igen, tudom, hogy aki 200 ember munkáltatója és 200 család életét befolyásolja, az más nagyságrend. Ugyanakkor vezetője válogatja, hogy ki hogyan éli meg ezt a felelősséget: sok nagyon lelkiismeretes vezetőre sok laza juthat.)

Még zajlik a kutatásom, ha részt akarsz venni benne, így teheted meg:

- nőként vezető beosztásban dolgozol és párod is van, kattints ide: rózsaszín kérdőív

- a párod vezető beosztásban dolgozó nő, kattints ide: zöld kérdőív

Igen, ez párokra fókuszáló kutatás és mindenki a maga kérdőívét tölti ki: a női vezető a női vezetőjét, a házastárs/élettárs pedig a társ kérdéssorát. A kettőt együtt dolgozom fel. És anonim, meg önkéntes, de ez mind ott szerepel az elején.

Nincs más hátra, töltsd ki a sajátodat és a párodét küldd tovább neki!

A kép forrása itt és itt.

Kutatási témám a munka és a magánélet témakörébe tartozik, azt egy speciális körre szűkítettem: vezető nők és párjaik adatait veszem fel. Ezzel egyébként - hogy is mondjam csak - KIFEJEZETTEN megnehezítettem a saját dolgomat, mert vezetők körében kutatni már önmagában igen finom falat, párok körében kérdőívesen pedig szintén elég durva kihívás. Ezt összekapcsolni... ez az elszántak (egyéb jelzőket most érthető okokból nem sorolok) küldetése. Értitek, ez már küldetés, rövidesen képregényben fogok megjelenni.

Amikor a kérdőívet összeállítottam, első körben bőven 100 fölött volt a kérdések száma. Aztán ezt persze jelentősen átszerkesztettem és meghúztam. Ennyi kérdést nem bír az ember elviselni, főleg, ha vezető és egymás után kapja őket sorban. A kutató viszont ott áll a kérdéseivel, és válogatja, hogy melyik érdekli jobban. Arról kérdezni, hogy

mennyire elégedett a kapcsolatával?

Milyenre értékeli az egzisztenciáját?

Milyen gyakran érzi úgy, hogy összecsapnak a feje fölött a hullámok?

Ez mind önmagában is érdekes kérdés és igazán figyelemre érdemes válaszokat generál. (Ezúton is bátorítok mindenkit, aki teheti: válaszoljon, fejezze ki véleményét!)

A kutatásban az a jó válaszadó számára, hogy nincs rossz válasz. Anonim, nem fogom tudni, hogy Minta Márta szerint iskolás korig ne akarjon a kedves anyuka főnök lenni, és Minta Béla azon válaszát sem tudom hozzákötni, amely szerint nyugodtan legyen vezető a párja, ő szívesen marad otthon a gyerekkel. A válaszok szabadon jöhetnek, lehet kritikusnak és megengedőnek lenni.

A kutató számára az a baromi jó egy ilyen feladatban, hogy több szinten agyal:

- mit vizsgáljon?

- hogyan vizsgálja?

- hogyan tegye fel a kérdését?

- a beérkezett válaszokat hogyan vesse össze vagy ütköztesse egymással?

- mit szűrhet le belőle?

Nem ragozom tovább, ez egy többezres puzzle és egy sudoku néha kifejezetten idegtépő keveréke... Mégis azt mondhatom csak, hogy mindezért kárpótol az élmény, ahogy mindezt formába önthetem és értelmezhetem.

A kutatásom egyik legnagyobb kihívása

egyébként a férfiak aktivitása.

A nők sokszor könnyebben mozgósíthatók és - számomra teljesen érthető módon - szívesebben osztják meg a véleményüket. (Kéretlenül is, de az önkritikus fejezetet ezzel most nem nyitom meg.) Ehhez mérten a jelenlegi állás szerint az élettárs/házastárs kérdőívek kitöltése kb. kétharmada a nőkének. Azon gondolkodtam, mivel lehetne ezt a lemaradást valahogy behozni.

Két dolgot osztok meg:

1. Van egy kérdés, amely arra vonatkozik, hogy a

mennyire van sok háztartási feladata a férfiaknak.

A jelen állás szerint sokan gondolják úgy, hogy egyáltalán nem sok az a házimunka, amit otthon végeznek. Gondoltátok volna? A kérdőívben nyugodtan meg lehet osztani az ezzel kapcsolatos véleményeket, akár pro, akár kontra.

2. Nem is tudom, hogy szép dolog-e tőlem, de nézzétek el, mert a kutatás már csak egy ilyen ügy: adatra van hozzá szükség.

Még zajlik a kutatásom, ha részt akarsz venni benne, így teheted meg:

- nőként vezető beosztásban dolgozol és párod is van, kattints ide: rózsaszín kérdőív

- a párod vezető beosztásban dolgozó nő, kattints ide: zöld kérdőív

Igen, ez párokra fókuszáló kutatás és mindenki a maga kérdőívét tölti ki: a női vezető a női vezetőjét, a házastárs/élettárs pedig a társ kérdéssorát. A kettőt együtt dolgozom fel. És anonim, meg önkéntes, de ez mind ott szerepel az elején.

Nincs más hátra, töltsd ki a sajátodat és a párodét küldd tovább neki!